Új klippel jelentkezik Karai Anna - interjú
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A TV2 jóvoltából megismert Karai Anna és zenekara jelenleg is legújabb, háromszámosra tervezett kislemezén dolgozik, mely szeptember elején kerül majd az üzletek polcaira.
hirdetés
Karai Annával legelőször 2007-ben találkozhattak a televíziónézők a TV2 nagy sikerű műsora, a Megasztár kapcsán, majd két évvel ezelőtt a The Voice mentorait vette le a lábukról az énekesnő. Anna nemrégiben a Fish! zenekarból ismert Kovács Krisztián közreműködésével készítette el legújabb szerzeményét, a Zajt – melynek videoklipje egy hónappal ezelőtt debütált -, ám azóta is nagy a mozgás az énekesnő és a köré szerveződött zenekar háza táján. A szeptember elejére várható kislemez a Vágjál hülye fejet címet kapta, melyhez hamarosan videoklip is érkezik majd.
„Már korábban is volt bennem egy hasonló hangulatú dal csírája, de annyira még nem erőltettem a dolgot. Egyszer csak kapom a telefont Annától, hogy kellene egy olyan dal, ami vidámságot hoz, amibe be tudjuk vonni az embereket, és közösen jól érezni magunkat. Kell egy Vágjál hülye fejet-dal... Szóval, a telefonbeszélgetés alatt a dal címe már spontán meg is született, és még aznap este küldtem is a kész hangszerelést Annának” – árulta el a dal születésének ötletét Tarcsai Ádám, Anna zenekarának a dobosa.
„A mai napig nem tudom, hogy ennyire jól magyarázok vagy Ádi a zseni, de valószínűleg az utóbbi, mert olyan volt, mintha elküldtem volna neki a lemezt, ami a fejemben pörgött. Pontosan erre vártam! Már a klipet is láttam magam előtt, és legbelül éreztem, hogy nagy közönségkedvenc lesz a dal” - elevenítette fel Anna is nevetve emlékeit a szerzeménnyel kapcsolatban.
Annáék azt is elárulták, miszerint a Vágjál hülye fejet tavasz óta szerves része a koncerteknek és rengeteg pozitív visszajelzést kaptak ezzel kapcsolatban, így nem volt kérdéses, hogy melyik új nótához készüljön kisfilm.
„Tudtam, hogy nem mehet ki klip nélkül, így a lehető leghamarabb összehoztuk a csapatot és a múlt hétvégén már el is készült a nyersanyag, amiből videósunk, Bódog Krisztián újra megvalósítja azt, amit megálmodtam. Sok, boldogan közreműködő hülye fejet találtunk, akik szeptemberben viszontláthatják magukat a már elkészült klipben. Egy lelkes külföldi csapat pedig élőben is meghallgatta a dalt, ami a magyar szöveg ellenére is szórakoztatta őket, ez pedig egy igazán jó visszajelzés számunkra is” – magyarázta lelkesen Anna, Ádám pedig megosztotta, miszerint a csapat egy játékkal is szolgál a rajongók számára.
„Az őszi turnénknak lesz egy játéka, amelyben ha szeretnétek részt venni, gyertek oda hozzánk a koncert után egy hülye fej-fotóra, ezt követően pedig elkészítjük az adott turnéállomás rajongói tablóját. A turné végén Anna tablónként kiválaszt egy fejet, ami szerinte a legőrültebb és a nyertesek a jövő évi összes Karai Anna-koncertre ingyenes bérlettel gazdagodnak, valamint a fellépéssorozat elején megjelenő anyagot fizikai formában kapják kézhez.”
Íme, egy kis ízelítő a várható örültségekből!



Fotók: Kiss Péter
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











