Megszületett Christina Aguilera kislánya
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Világra jött az énekesnő második gyermeke a tegnapi napon, augusztus 16-án.
hirdetés
Még idén februárban robban a hír, miszerint ismét eljegyezték Christina Aguilerát. Barátja, Matt Rutler, akivel 2010 óta vannak együtt, Valentin-napon tette fel a nagy kérdést, amire természetesen igennel válaszolt az aranytorkú énekesnő. Néhány nappal később azonban ismét nagy hírrel szolgált a páros, ugyanis kiderült, hogy első közös gyermeküket várják, akinek nemére már a következő hónapban fény is derült.
A várakozásnak pedig immár vége, hiszen az Us Weekly értesülései szerint tegnap, augusztus 16-án megszületett kislányuk a Los Angeles-i Cedars-Sinai Medical Centerben. A 33 éves énekesnő császármetszéssel hozta világra második gyermekét, akinek nevét egyelőre még nem hozták nyilvánosságra.
Christina első gyermeke, a most hat éves Max még első házasságából született, akinek felügyeletén exférjével, Jordan Bratmannel közösen osztoznak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











