Az Assassin's Creed-film hű lesz a játékhoz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Habár egy év múlva bemutatják, még mindig csak a szkripten dolgoznak. Michael Fassbender azonban elárult néhány titkot a projektről!
hirdetés
Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai sztárja megerősítette az IGN-nek, hogy az Assassin's Creeden, noha több mint négy éve készül, még mindig dolgoznak – jelenleg is a forgatókönyvet tökéletesítik.
„Semmi sem változott, még mindig a részese vagyok, és ebben a pillanatban is dolgoznak a szkripten. Tulajdonképpen, amint visszatérek Európába, meglátogatom az írókat” – majd hozzáfűzte, igyekeznek megtalálni az egyensúlyt a régi és az új anyagok között.
„Tudod, teljes mértékben tisztelni akarjuk a játékot. Annyi klassz dolog van benne, nem tudjuk eldönteni, mit használjunk fel, és mit ne. Új elemeket is szeretnénk belevinni, továbbá talán olyanokat is, amik már léteztek a játékban, ám mindezt a mi elképzeléseink alapján.”
Fassbender lesz a film producere, míg a Macbeth által ismert Justin Kurzel rendezi, és egy év múlva, 2015 augusztusában kerül a mozikba.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











