Kétszázezer forintért lehet fogdosni Miley Cyrus mellét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A vadóc énekesnő meet & greetje nem éppen mindennapi, hiszen a résztvevők megfoghatják a mellét és csókolózhatnak is vele.
hirdetés
Talán még emlékeztek, hogy Avril Lavigne májusi meet & greetje igazán kínosra sikerült, hiszen ahogy a fotók is bizonyítják, a rajongóknak tilos volt kedvencükhöz érniük, karnyújtásnyira állhattak meg az énekesnőtől. Nos, Miley-nál nem áll fenn ez a veszély, mivel az ő találkozójánál testközelből is fotózkodhatnak a Smilerek idoljukkal, sőt!
Néhány napja Cyrus kisasszony a Bangerz turné New York-i koncertje után egy meet & greetet tartott, ahol a fanok a koncertjegy árán felül 900 dollárt (kb. kétszázezer forint) fizettek azért, hogy testközelből lássák kedvencüket. Nem kellett csalódniuk, Miley minden kívánságukat teljesítette.
Egy helyi srác, David azt kérte a vadóc énekesnőtől, hogy ő legyen az első és az utolsó lány, akit megcsókolhat. Az énekesnő nem volt rest, belemászott a fiú szájába, és utána még azt is megengedte neki, hogy megfoghassa a mellét.
A helyszínen természetesen rengeteg fotó is készült, amelyek felkerültek a netre. A képek érdekessége nem csak Cyruson és a fiún mutatkozik meg, mivel a háttérben a lufikon kívül egy szexbaba is befigyel.
Szabad a vásár! Ha valaki a tehetősebbek közé tartozik, és a koncertjegyen felül a kétszázezret is kifizeti, akár Miley következő csókpartenere is lehet.


hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











