A magyar adókra is érkezik a Reign
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A TV2 csoport egy új sikersorozat, a Reign jogait vette meg a minap, ezért a nézők augusztus 21-étől a magyar adókon is láthatják Mary és Francis történetét.
hirdetés
A CW 2013-as őszi sorozatai közül kiemelkedő nézettséget produkált az októberben startolt Reign, amely Mary, Skócia királynője és Francis Valois francia király történetét dolgozza fel. A sorozatban Adelaide Kane, akit a legtöbben a Teen Wolf – Farkasbőrben és A bűn éjszakája filmből ismerhetnek, valamint Toby Regbo játszik, aki pedig a Mr. Nobodyban tűnt fel.
A TV2 csoport a sorozat jogait nemrégiben megvásárolta a CW-től; augusztus 21-én 22 óra 5 perckor startol a magyar adókon. A sorozatnak persze egy magyar nevet is kapnia kell, erről még folynak a tanácskozások, ám a legesélyesebb Az uralkodónő lehet.
A történet a fiatal Mary történetét mutatja be, amikor is bekerül a francia királyi udvarba, ahol el kell vennie jegyesét, VIII. Henrik fiát, Francist. A két fiatal jól kijön egymással, azonban Francis nincs elragadtatva a házas élet gondolatától, ami bonyodalmakat okozhat a későbbiekben, azonban Maryt hamar gyengéd érzelmek a fiú fivéréhez, Sebastianhoz vezérlik a lányt, és persze a gonosz anyós is problémát okozhat a későbbiekben.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Új fotók a hírességekről.
Selena Gomez azonban visszatér.











