Jótékonykodott a Tuti gimi sztárja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jana Kramer nemrég Hondurasba utazott, hogy segítsen egy rajongójának. A tehetséges színészénekesnő ruhákat adományozott neki.
hirdetés
Jana Kramer Love című videoklipjének forgatásán ismerkedett meg egy Angela nevű kislánnyal Hondurasban, aki nagyon a szívéhez nőtt. A forgatás ideje alatt ugyanis a sztár nagyon jó kapcsolatot alakított ki a gyermekkel, így mikor ott kellett hagynia, nagyon sajnálta. A közösségi oldalakon többször is kifejezte, hogy mennyire hiányzik neki a videoklipjében is látható lány, így nemrég úgy döntött, ismét meglátogatja.
Jana azonban nem ment üres kézzel hozzá, ugyanis több ruhát is vitt neki, amelyet maga gyűjtött össze. Természetesen a híresség azonnal fel is töltött néhány fotót az internetre, amelyeken Angelával látható.


A fotókhoz írt bejegyzéseken pedig az is látszik, hogy az énekesnő szinte a lányának tekinti kicsi rajongóját. „Visszatértem az én kislányomhoz, Angelához Hondurasba” – olvasható az egyik mondatában.
Az RTL Klubon jelenleg is futó – hétköznap 14 óra 40 perckor látható – Tuti gimiben a hazai rajongók is megcsodálhatják a sztárt, igaz sorozatbeli karaktere, Alex Dupré nem olyan személyiség, mint ő maga.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nincsenek megelégedve a rajongók.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.











