Hamarosan új klippel jelentkezik az Amaranthe
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban fejezte be új albumát a zenekar, aminek első videoklipje hamarosan megérkezik.
hirdetés
Az Elize Ryd- és Jake E-vezette Amaranthe még várhatóan idén kiadja harmadik albumát, amin az elmúlt hónapokban dolgoztak. Előző lemezük, a The Nexus 2013-ban debütált, és olyan zenekarokkal indultak turnéra, mint a Kamelot és a Smash Into Pieces, idén ősszel pedig a holland Within Temptation előzenekaraként járják majd Amerikát.
A zenekar a hivatalos Facebook-oldalán néhány másodperces videókban mutatott részleteket az album munkálataiból, aminek stúdiózását két hét alatt fejezték be Dániában. Ezt követte a Patric Ullaeusszal való fotózás, és amint az nemrég kiderült, a következő Amaranthe-klip munkálatai is hamarosan befejeződnek.
Patric Ullaeus több közösségi oldalán is beszámolt az együttessel való közös munkálatokról, legutóbbi posztját ezzel az üzenettel és képpel publikálta: „A tegnapi forgatás az Amaranthével egyszerűen csodálatos volt! Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette ezt.”
Fotó: Facebook/Patric Ullaeus
A szintén svéd származású rendező és fényképész nem első alkalommal dolgozik együtt a zenekarral, előző két albumukról az Amaranthine, a The Nexus, az Invincible és a Hunger című dalok kisfilmjei is az ő nevéhez fűződnek. Patric továbbá olyan zenekarokkal dolgozott együtt korábban, mint az In Flames, a Within Temptation, az Arch Enemy, és az egykori Nightwish-énekesnő, Anette Olzon is neki köszönheti első videoklipjét.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Új fotók a hírességekről.
Selena Gomez azonban visszatér.











