Mikler Roland megnősült
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mikler Roland élete sok változáson ment keresztül az elmúlt időszakban. A Pick Szegeddel EHF-kupát nyert, majd a nagy rivális MKB-MVM Veszprémhez igazolt, július 11-én pedig feleségül vette barátnőjét.
hirdetés
Mikler Roland neve nem újdonság a kézilabdát szerető emberek körében, ugyanis évek óta a magyar válogatott első számú kapusa. A Pick Szeged kapuját négy évig védte, idén júliustól pedig a veszprémiek kapujában láthatjuk majd.
Roli még májusban mesélt a Borsnak ezekről a változásokról, és ekkor árulta el, hogy hamarosan feleségül veszi barátnőjét, Katit, akivel tíz éves korában ismerkedett meg egy kézilabdatornán.
A United Photographers még az esküvő előtt készített jegyes fotókat a párról, amelyet boldogan posztoltak közösségi oldalukra.

A boldogító igenre egészen július 11-ig kellett várni. Az esküvő festői környezetben, a gödöllői Grassalkovich-kastélyban zajlott barátaik és családjuk társaságában, köztük Szakál Mikivel is. Sok boldogságot kívánunk!

Fotók: Facebook/Mikler Roland
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Elárulta az étkezési szokásait.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.
Nyáron várható a film premierje.
Anyák napján mutatta meg.













