Címet választott nagylemezének az AC/DC
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az AC/DC zenekar teljes gőzre kapcsolt, már ami új nagylemezének munkálatait illeti és a srácok még idén szeretnék megjelentetni tizenötödik stúdióalbumukat.
hirdetés
A legendás AC/DC nemrégiben jelentette be, miszerint az alapítótag, Malcolm Young egészségügyi állapota nem engedi meg, hogy a zenész színpadra álljon. A zenekar azonban nem csüggedt el, mi több: a srácok elhatározták, hogy a Rock N' Roll Train nem áll le, hanem továbbrobog a következő nagylemez felé, melynek munkálataihoz már hozzá is láttak a srácok.
A csapat hivatalos Facebook oldalán keresztül jelentette be, miszerint Malcolmot unokaöccse, Stevie Young helyettesíti majd a nagylemezen és annak megjelenését követő turnén, melyre még idén sort szeretne keríteni a legendás ötös.
Néhány órával ezelőtt pedig hivatalosan is napvilágot látott a hír, miszerint a csapat már címet is választott a soron következő, tizenötödik stúdióalbumhoz. A Man Down egyfajta utalás, avagy tisztelgés Malcolm Young előtt, mintegy bizonyítva, hogy a srácok szeretnék mihamarabb a zenekarban látni a 61 éves zenészt.
Újabb jó hír az AC/DC háza táján, miszerint a csapat frontemberét, Briant a mai nap folyamán tiszteletbeli diplomával jutalmazzák a zenekar élén elért sikereiért, melyet a University of Northumbria egy elegáns ceremónia keretein belül nyújt át az énekesnek.
„ Brian Johnson, aki a Dunston folyó partján látott napvilágot, az AC/DC énekeseként a világ egyik legsikeresebb bandájának tagja. Megközelítően 150 millió albumot adtak el világszerte, és legutóbbi, Black Ice névre keresztelt turnéjuk a harmadik legnagyobb bevételt hozó fellépéssorozat volt a világon. Tiszteletbeli diplomáját a mérnöki és természettudományi karon diplomázó hallgatókkal egy időben, szerdán kapja majd meg. A tiszteletbeli diplomára jelöltek az egyetem személyzete által eredményeik fényében kapták jelölésüket, ez köti őket az egyetemhez és a puszta inspiráció, melyet sugároznak magukból” - írta az egyetem saját weboldalán. Gratulálunk!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











