Keira Knightley & Adam Levine - Egy dal, két verzió
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A július 24-én Magyarországon is megjelenő Szerelemre hangszerelve című filmnek megjelent a Lost Stars címre keresztelt betétdala, mely már a film előzetesében is felcsendült.
hirdetés
Keira Knighley nemrégiben bebizonyította, hogy nem csak nagyszerű alakításaival, hanem a hangjával is képes magára vonni a figyelmet. Habár bevallása szerint nem szeret mások előtt énekelni, mégis nagyszerű hanggal lett megáldva, és ezt bizonyítja is a hamarosan megjelenő Szerelemre hangszerelve című vígjátékban.
A Lost Stars a minap vált elérhetővé az iTunes-on és máris hatalmas népszerűségnek örvend. A filmben két verzió is elhangzik majd a dalból a két főszereplő, Keira Knightley és Adam Levine jóvoltából. Íme, a dal Keira előadásában:
A Maroon 5 frontembere, Adam Levine korábban csupán kisebb szerepekben csillogtatta meg színészi tehetségét, mint például az Amerikai Horror Sztoriban, ezúttal azonban igen testhezálló főszerepet osztottak Adamre, aki zenészt alakít majd a hamarosan a mozikba kerülő filmben. Természetesen, nem csak színészi tehetségét, de hangját is adta a filmhez, így elkészült a Lost Stars című dal az ő feldolgozásában is. Nektek hogy tetszik?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













