Viktoriánusok a metrón - az utasok szeme sem rebbent
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nemrég furcsa látvány fogadta a londoni utazóközönséget: viktoriánusok lepték el a peronokat és a szerelvényeket.
hirdetés
Szürreális fotókat készített a tegnapi nap folyamán a London Evening Standard. Nem mindennapos dolog esett meg ugyanis a tömegközlekedőkkel: a viktoriánus korból hirtelen napjainkba csöppent utazóközönség ugyanis birtokba vette a helyi metrót. Nyugodtan sorban álltak és feltöltötték Oyster-kártyáikat, majd felszálltak és elvegyültek a helyiek és a turisták között. Sőt, még Boris bringát is bérbe vettek.
Érdekes látványt nyújtott, ahogyan az időutazók próbáltak elvegyülni az ingázók között. A fotókat Patricia Jacobs készítette az eseményről, aki úgy döntött, hogy pillanatok alatt megörökíti ezt a nem mindennapos dolgot, amikor is a Nagy Mosdatlan Rongyos Viktoriánusok csoportjának „beavatására” így került sor a Docklands Múzeum felé tartó úton.
A tagok szinte teljesen elfoglalták a DLR Lewisham megállóját. Ott álldogáltak és várták türelmesen a szerelvényt. Miután felszálltak, érdekes módon a már ott ülő utasok egy részének a szeme sem rebbent.
A jacobsféle fotósorozaton láthatunk sorban álló viktoriánusokat, akik éppen Oysterükkel kívánnak bejutni a stációra, illetve olyan idős munkásasszonyt is, akinek nagy boldogságot okoz, hogy kipróbálhatja a Barclay's egyik bringáját.

A 39 esztendős Lenny Thomas, aki „Elpáholt Rose”-t játszotta, azt mondta: „Az embereknek ez mindig is tetszett. Mi elsőkként tettünk nagyon sokat azért, hogy ezek a karakterek megszülethessenek, jól összeálljanak, de hogy mi jön ki végül a közönségből... Egy normális kacagás rendben van. Az, hogy az emberek megnéznek, vagy figyelmen kívül hagynak téged... Egyaránt előfordul. Mások meg azt mondják: 'Wow, ez fantasztikus'. Vegyes reakciókat szoktunk kapni.”
A Rongyos Viktoriánusok csoportja egy évvel ezelőtt alakult meg, s ők az egyetlen csoport az Egyesült Királyságban, akik kifejezetten a viktoriánus munkásosztályra koncentrálnak, azon belül is a korszakot tekintve az éra első felére.
Általában megtalálhatók különböző történelmi fesztiválokon, ahol kitűnő jelmezeik által korhűen ábrázolják a viktoriánus életet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











