Éhezők viadala-kiállítással készül a Lionsgate
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy mozgó múzeummal kedveskedik a cég a film rajongói számára 2015 nyarára.
hirdetés
Az éhezők viadala-láz továbbra sem csillapodik – elég csak a múltkori Éhezők viadala-inspirálta esküvőtervre gondolni -, ami nem is csoda, hiszen hiába 2012-ben mutatták be az első filmet, a készítők egészen 2015-ig kívánják húzni a mézesmadzagot, mivel ekkor kerül a mozikba a negyedik és egyben utolsó rész, valamint a nyári hónapokra egy nagy durranással is készülnek, de az őrület még itt sem ér véget.
A Lionsgate ugyanis egy mozgó kiállítással készül 2015 nyarára azzal a céllal, hogy a rajongók betekintést nyerhessenek a filmvásznon kívül is a nagysikerű film világába többek között a jelmezek és egyéb kellékek által.
Az expo a The Hunger Games: The Exhibition, azaz Az éhezők viadala: A kiállítás néven fog futni és a tervek szerint egyelőre csak Amerikában rójják majd vele az utakat, de a Lionsgate vezérigazgatója, Jon Feltheimer elmondása szerint ez még csak az első lépése a Suzanne Collins által megálmodott univerzum terjesztésének – a második lépcsőfok egy, a filmen alapuló park lenne, melyről viszont még nem láttak napvilágot részletek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











