Az X-Faktor legyőzte a Megasztárt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Három hónap, három adásnyi előnnyel indult a Megasztár ötödik szériája. Ám ez kevés volt, az X-Faktorra kétszer annyian voltak kíváncsiak.
hirdetés
A TV2 egyik pillanatról kihirdette, hogy tavasszal érkezik a tehetségkutató ötödik szériája. A gyors válogatás után, még a nyári szünet előtt adásra tűztek három részt a castingból. A három rész meghozta a várt nézettséget.
Közben egyre több találgatás volt, hogy mi is lesz, mikor a Megasztárnak az X-Faktorral kell „megküzdenie”.
Szombaton (augusztus 28-án) egyidőben kezdődött a két műsor. A nemzetközi tehetségkutató hazánkban is nagy siket aratott. A nézettségi adatok szerint a 18–49 éves tévénézők 44, 5 százaléka az X-Faktort választotta, míg a Megasztárt alig 23 százalék követte figyelemmel. Ekkora sikert az RTL Klub vezetői se reméltek.
„Külön öröm, hogy a nézők száma végig nőtt a műsor folyamán, s azok, akik a konkurenciáról a reklámszünet alatt átkapcsoltak hozzánk, már velünk is maradtak. Továbbra is a magunk útját járjuk: szerethető, szórakoztató műsort szeretnénk, amelyben valódi tehetségeket fedezünk fel.” – tette hozzá a dologhoz Kolosi Péter.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











