Életrajzi film készül a The Smiths frontemberéről
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A The Smiths brit zenekar egykori frontemberéről, Steven Patrick Morrissey-ről forgat filmet Mark Gill – ismertette pénteken a BBC News.
hirdetés
Az életrajzi film a Manchesterben felnőtt Morrissey Smiths előtti életét helyezi a középpontba. „A film az elvakult imádóknak és azoknak is szól, akik nem különösebben rajonganak a zenészért. Inkább portré lesz, mint egy hagyományos életrajz” – fogalmazott Mark Gill, akinek The Voorman Problem című rövidfilmjét idén Oscar-díjra jelölték.
A forgatókönyvön a rendező William Thackerrel együtt dolgozik, a forgatás várhatóan az év végén kezdődik. Egyelőre nem tudni, Morrissey jóváhagyta-e a projektet.
Az énekes tavaly megjelent önéletrajzában részletesen írt gyermekkoráról, de az alkalmat megragadva kritizálta a brit jogrendszert és a zeneipart is.  Morrissey, aki betegsége miatt tavalyi turnéja 40 állomását törölte, szombaton Los Angelesben lép fel, Sir Tom Jones és Kristeen Young oldalán.
Az 55. születésnapját idén ünneplő Morrissey (beceneve: Moz) szólópályafutása már több mint negyedszázada tart, ezalatt számos sikert ért el, ám ma is előszeretettel emlegetik a legendás Smiths egykori frontembereként. A Morrissey szövegei mellett Johnny Marr gitáros zenéire épülő, és 1983-tól 1987-ig működött Smiths óriási hatással volt a világ rockzenéjére. Morrissey azóta kilenc szólóalbumot készített, és közülük három (Viva Hate – 1988, Vauxhall and I – 1994, Ringleader of the Tormentors – 2006) is vezette a brit lemeztoplistát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











