Meghalt Luna Vachon
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mindössze 48 éves Gertrude „Luna” Vachont pénteken reggel érte a halál édesanyja lakásában.
hirdetés
Gertrude Vachon, közismertebben Luna Vachon 1962-ben született Kanadában. 1993-ban kezdte meg birkózói pályafutását. Pályafutása során több övet is szerzett, többek között volt: AWF Women's Championship (1996), GLCW Ladies Championship (2007), LMLW Women's Championship, SWF Ladies' Championship, USWA Women's Championship (1993), WWOW Television Championship. A WWE-ből 2000-ben lépett ki, több független birkózói szövetségnél tűnt fel 2007-ig, majd eltűnt, autómentőként dolgozott. 2009-ben Ladies Wrestling Award-öt kapott.
2010. augusztus 27-én holtan találták édesanyja otthonában. Halálának oka ismeretlen, de sokan arra gyanakszanak, hogy öngyilkosság történt; ugyanis nem ok nélkül költözött édesanyjához. Augusztus elején kirabolták és felgyújtották házát, minden pankrációval, pályafutásával kapcsolatos relikviát elloptak. Lehetséges, hogy végső elkeseredésében tette, két fiút és két unokát hagyott itt.
A WWE legmélyebb részvételét fejezete ki a családnak és megemlékezéseket tart. Nyugodjék békében.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
Elárulta az étkezési szokásait.
Anyák napján mutatta meg.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.











