Kubica a hibák ellenére is 3. lett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Robert Kubica a harmadik helyről vághatott neki a Belga Nagydíjnak, ahol negyvennégy kör után a harmadikként ért célba. A Renault versenyzője elmondta, hogy figyelembe véve a körülményeket, elégedett a dobogóval.
hirdetés
„A második körben voltam, amikor láttam, hogy az Eau Rouge-ban Hamilton kiszélesítette az ívet, ami után én is kisodródtam, megcsúsztam és sajnos Button ennek köszönhetően megelőzött.” – mondta Kubica, aki Button és Vettel ütközése után a 2. helyen volt.
Az első boxkiállásnál Kubica még Webber előtt maradt, de a második kerékcsere balul sült el. „A pálya csúszós volt, és elhatároztam, hogy óvatos leszek. Megváltoztattam a beállításokat a kormányon, ami elvonta a figyelmemet. Én hibáztam. Nagyon sajnálom, de hála Istennek senki nem sérült meg. Emiatt sajnos egy pozíciót veszítettem, de figyelembe véve a körülményeket, meg vagyunk elégedve.” – mondta.
A 25 éves pilóta nemcsak a 3. helynek, de még a Renault tempójának is örült. „Minden tréningen versenyképesek voltunk, és nagy örömünkre fel tudtuk venni a harcot a McLarennel és a Red Bull Racinggel. Erre senki sem számított.” – tette hozzá Kubica.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











