Két lánykérésnél is segédkezett Sara Bareilles - klippremier
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Két pár eljegyzéséhez is segédkezet nyújtott az énekesnő új videójában, amit az I Choose You című dalához forgatott.
hirdetés
A mai napon, május 5-én debütált Sara Bareilles vadonatúj klipje, amit az I Choose You című szerelmes dalához készítettek el, a főszerepben pedig egy Los Angeles-i pár, Matt és Chelsea, valamint két denveri szerelmes, Aly és Andrea állnak, akik nagy mérföldkőhöz érkeztek kapcsolatukban és Sara erősítését kérték a lánykéréshez.
A 34 éves énekesnő saját maga ajánlotta fel Facebook-oldalán, hogy személyesen segédkezik azon párok eljegyzésénél, akik lesznek olyan bátrak és megkérik őt. Ezt természetesen videóra vették, végül pedig az igen meghatóra és szívhez szólóra sikeredett klip szerves részét is képezték, amit egyébként Christopher Sims rendezett – aki a szintén ma debütált Usher-klipért is felelt.
A dal a második kislemezként szolgál Sara harmadik stúdióalbumáról, a The Blessed Unrestről, ami már megvásárolható a boltokban és az iTuneson is. Továbbá a lemezzel nyáron turnéra is indul, ami a Little Black Dress elnevezést viseli majd, első állomása pedig július 10-én lesz, Chicagóban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











