Két nap múlva startol az Eurovíziós Dalfesztivál
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már csak két nap, és elkezdődik Európa legnagyobb zenei fesztiválja, az Eurovízió.
hirdetés
Mint minden évben, idén is eljött a várva várt Eurovízió-hét, amely során kiderül, hogy ki fogja megnyerni a 2014-es Dalversenyt, ami két elődöntőből és a szombat esti nagydöntőből áll. Május 6-án, kedden, az első elődöntőben idén 16 ország vesz részt. Az örmény származású Aram Mp3 Not Alone-ja nyitja, míg a magyar produkció, Kállay-Saunders András Runningja zárja a sort.
Május 8-án, csütörtökön kerül megrendezésre a második elődöntő, melyben 15 ország versenyez. Az első és a második elődöntőből kikerült 10-10 ország, illetve az Öt Nagy (Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság) jut be a nagydöntőbe. Az Öt Nagy automatikusan bent van a fináléban, nekik nem kell részt venniük egyik elődöntőben sem.
A Dalfesztivállal kapcsolatos érdekesség például az, hogy a San Marinó-i Valentina Monetta már harmadszorra indul a versenyen, a román Paula Seling és Ovi pedig már másodszor állnak az Eurovízió színpadán. Korábban 2010-ben léptek fel Oslóban, ahol dalukkal a harmadik helyig meneteltek.
A 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőiben garantált lesz a jó hangulat, hiszen az olasz Emma Marrone egy igazi glamrocknótával fog kedveskedni a fesztivál nézőinek a fináléban, továbbá szórakoztatni fogja még a közönséget a bajszos Twin Twin együttes, a Sajttorta című számmal induló belarusz TEO és a lengyel Donatan és Cleo, akik egy saját népüket bemutató szláv-angol dallal fognak előrukkolni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











