Elkezdtődtek az AC/DC új lemezének munkálatai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az AC/DC immár Malcolm Young nélkül folytatja az együttes további munkálatait. A tagok hamarosan hozzá is látnak új lemezük készítéséhez, ami tervezhetően májustól júliusig fog tartani.
hirdetés
Az AC/DC nemrég sajnálattal közölte a rajongókkal, hogy Malcolm Young betegsége miatt a zenélést a ritmusgitáros nélkül folytatják. Az együttes azonban szélsebesen száguld tovább, a tagok már bele is kezdtek új albumuk munkálataiba.
Az ACDCfans szerint a zenekar felszerelései már meg is érkeztek a felvételek helyszínéül választott, vancouveri Warehouse stúdióba. A lemez munkálatai körülbelül májustól júliusig fognak tartani. A hangtechnikai munkálatokért felelős producer nevét is megtudhattuk: a csapat Brendan O'Brient választotta, aki az együttes legutóbbi, nagy sikerű Black Ice lemezénél is segédkezett, de dolgozott már együtt többek között az Aerosmithszel, a Pearl Jammel és a Stone Temple Pilotsszal is.
Az AC/DC valószínűleg a nagylemez kiadása után turnéra indul, de az ezzel kapcsolatos információkat még nem tisztázták.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











