Selena magára haragította a Kardashian famíliát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Selena Gomez és a Jenner nővérek együtt mulattak Amerika legnagyobb zenei fesztiválján, ahol eddig nem tudott dolgok kerültek felszínre. Selena a nem várt hírek hallatán teljesen kiborult, majd törölt mindenkit az Instagram-követői közül.
hirdetés
Remekül indult a Coachellán töltött hétvége mindaddig, amíg ki nem derült, hogy Selena újdonsült legjobb barátnője, Kylie Jenner egy ideig kavart Justin Bieberrel, Gomez pedig teljesen kiakadt azon, hogy ezidáig elhallgatta előle a történteket.
Először dühében csak a Jenner-lányokat törölte közösségi oldalairól, ám a törlés gomb beakadt, ugyanis szépen lassan az egész sztárvilágot kitörölte Gomez az életéből. Ennek Austin Mahone is hangot adott egy interjú során, melyben elmondta, hogy nem érti Selena döntését, hiszen semmilyen konfliktus nem adódott köztük soha.
Valamint Khloe Kardashian is húga védelmére kelt. Twitteren keresztül üzent Selenának: „A 20-asok medencéjében akarsz játszani? Nos, én még mindig 20-as vagyok és jobb vagyok ebben a játékban, mint te. Ne ba***ogasd az én kishúgomat!”
Nem tudjuk, hogy mi lesz még ebből, ám nagyon úgy tűnik, hogy Selena egész Hollywoodot magára haragította, sőt, még Justinnal is összeveszett, valamint a tegnap megrendezett Radio Disney Music Awardson sem jelent meg, pedig elsöprő győzelmet aratott.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











