Elmarad Megan and Liz debütáló albuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megan és Liz már jó pár feldolgozáson és saját számon is túl vannak. Idén februárra tervezték debütáló albumuk megjelenését, de a rajongók hiába várták, csak nem érkezett meg azóta sem. Most fény derül a kérdésre, miért.
hirdetés
A fanok már hónapok óta tűkön ülve várják Megan and Liz debütáló albumát, amelyről azt is tudni lehetett, hogy a Look What You Started címet kapta. A várakozás azonban hiába, hiszen úgy néz ki, az album sosem fog megjelenni.
A lányok egész eddig eltitkolták, karácsony előtt kapták a rossz hírt, miszerint kiadójuk, a The Collective Sounds, akikkel szerződtetve vannak, 2014-ben megszűnik létezni. Megan és Liz nemcsak a kiadó gondozásától esett el, hanem az összes dal is kárba veszett, amin a The Collective-vel közösen dolgoztak. Habár a lányok nagyon összetörtek, csalódottak és reményveszettek voltak, sikerült összeszedniük magukat, és rájöttek, hogy ezzel az esettel nyertek is valamit.
„Talán már kitaláltátok, hogy a legsúlyosabb következménye az volt ennek, hogy a Look What You Started nem jelent meg februárban, mint ahogy azt terveztük. Nagyon csalódottak voltunk, viszont mára rájöttünk, hogy ez teszi lehetővé nekünk, hogy olyan zenét készítsünk, ami teljesen lefedi a Megan and Liz nevet. Vagyis két lány, harmónia és egy gitár” – írták a hivatalos tumblr-oldalukon.
Habár az albumnak annyi, a lányok magánkiadásban megjelentetnek egy új EP-t, ami június 3-án jelenik meg, és amelyről a Billboard már megosztott egy számot:
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.













