Klippremier: ZZ Ward - Last Love song
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő legújabb kisfilmjében, úgy mint a Til The Casket Drospban, a Pretty Little Liars kockáit mutatja be. Most viszont nem az egész szériából vettek ki részleteket, hanem Ezria kapcsolatát elemzi ki a videó, miközben maga az énekesnő is feltűnik benne.
hirdetés
Az énekesnőnek nem ez az első dala, ami a Pretty Little Liarshöz kapcsolódik. 2012-ben a Til The Casket Drops című kislemez nagy szerepet kapott a szériában, ugyanis az akkori évadot ezzel a dallal reklámozták, és ez hozta meg számára a sikert is. Mivel ez a közreműködés mind a két félnek előnyös volt, így a Last Love Song című dal, ami már jó pár éve elkészült, egy sajátos történetet kapott.
ZZ-nek nem igen akadnak lassú dalai, de a Last Love Song nagy sikernek örvendett a nagylemezen, így ez lett a következő videó is. A kisfilmben jelen van az Ezria páros, azaz Ezra és Aria, akik a sorozatban egy párt alkotnak. Ám nem csak ők jelennek meg, hanem az énekesnő is, viszont nem a megszokott formában, ugyanis bár hiányos öltözékben, de még a határokon belül mutatkozik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











