Elmarad G.NA áprilisi visszatérése
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A dél-koreai Sewol komp katasztrófáját világszerte figyelem övezi és ennek a súlyos tragédiának a fényében több koreai idol, köztük G.NA is félrerakva kötelezettségeit, a még esetleges túlélőkért imádkozik.
hirdetés
Április 18-án jelentette be a Cube, hogy G.NA április 21-re tervezett visszatérése elmarad, valamint minden eddig betervezett promóciós tevékenységet is töröltek. Az oka pedig nem más, mint a Sewol nevezetű komp tragédiája, ugyanis az énekesnő jelenleg várja a híreket és imádkozik a további túlélőkért.
Az ügynökség még hozzá tette: „A hivatalos visszatérés dátumát később megbeszéljük, amikor a dolgok rendeződnek. Legmélyebb együttérzésünket fejezzük ki és várjuk a csodát.”
G.NA mellett persze Lena Park, JungGiGo és a Block B is elhalasztotta vagy teljesen törölte a további promóciókat, valamint Mongni, Lee Jun Ki, WAPOP és Yoo Yeon Seok is lemondták koncertjeiket és rajongói találkozóikat.
A Sewol kompon összesen 475 fő volt amelyből 323 az Ansan Danwon-i gimnázium diákja, a gyerekekkel pedig 14 tanár volt. Ezenfelül 107 egyéb utas és 29 fős személyzet tartózkodott a kompon. A jelenlegi hírek szerint pedig eddig 179 túlélőt, 28 halálesetet és 270 eltűnt személyt tartanak nyílván, ám a túlélők utáni kutatás még most is tart.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











