Kristen Bell is szerepelhet a Once Upon A Time-ban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hamupipőke, Ariel és Pán Péter után a Jégvarázs szereplőit is beletennék a rendezők egy-egy rész erejéig a sorozatba.
hirdetés
A Jégvarázs lett minden idők eddigi legnézettebb animációs filmje, így nem csoda, hogy a népszerű Egyszer volt, hol nem volt című sorozat producerei is érdeklődve állnak a karakterekhez.
Eddie Kitsis és Adam Horowitz szerint a sorozat nézettségét mindenképpen növelné, ha két Frozen-karakter is helyet kapna a szériában. A készítőknek már a fejében is megvan az ötlet, miszerint Kristen Bellt kérnék fel az egyik főszereplő, Anna megformálására, hiszen alapból is a színésznő adta a hangját a karakternek.
Jelentések szerint Kristen örülne a vendégszerepnek, de erről a rajongók majd csak később kaphatnak hivatalos tájékoztatást. Arról viszont még nincs hír, hogy a többi karakter belekerül-e a sorozatba, mindenesetre a rajongók örülnének neki, ha Elsa is feltűnne a történet során.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











