Dalpremier: Tales Of Evening - Lélekvihar
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A zalaegerszegi együttes az utóbbi időben nem sokat hallhatott magáról, de tegnap egy új dallal jelentkeztek.
hirdetés
Új dallal jelentkezett a zalaegerszegi rock-metal együttes, amely készülő albumuk beharangozó tétele. A zenekar jelenleg idejét stúdiózással tölti, a tegnapi napon pedig egy új dallal lepték meg a rajongókat, amely a Lélekvihar címet kapta, és egy szöveges videó is készült hozzá.
Az új dal az első munkája az együttessel Gyulai Ádám basszusgitárosnak, aki február 7-én lett hivatalosan is a zenekar tagja. Az együttes április 21-én fellép a Metal Ladies Night Vol. 3. fesztiválon, olyan csapatok társaságában, mint az orosz Arkona, a Serenity, a Beyond The Bridge, a Sorronia, a Dalriada és még sokan mások.
Az új Tales Of Evening-album várhatóan 2014 őszén fog megjelenni, Ádám Attila elmondása szerint a zenekar többi tagjának nagyobb szerepe lesz a dalok szerzésében, mint a 2011-ben megjelent Hajléktalan lélek című albumon.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











