Az Amerika kapitány 2 továbbra is a csúcson
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Amerika kapitány: A tél katonája az e heti box office élén áll, lekörözve a nemrég bemutatott Riót.
hirdetés
Az Amerika kapitány második része, A tél katonája április tizedikén került bemutatásra a magyar mozikban – a második héten 41,4 millióval zárta a bevételi listákat. Habár a napokban bemutatott Rio 2 a premier napján túlszárnyalta pár tízezer dollárral a kapitányt, a hétvégén ismét mindenkit maga mögé utasított.
A THR jelentései szerint a szuperhősös mozifilm folytatása, amelyben Chris Evans, Samuel L. Jackson és Sebastian Stan is visszatértek, már 476,1 milliót zsebelt be világszerte – túllépte az első film bevételét is, ami 370 millióra rúgott.
A második helyen a Rio 2 áll, ami 39 milliót hozott a hétvégén, a harmadik helyre pedig az Oculus című horror került.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











