Megjelent a Karmin debütáló albuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hivatalosan is megjelent a Karmin egy hete kiszivárgott korongja, melyen 13 dalt találnak a rajongók.
hirdetés
2012 augusztusában harangozta be első teljes hosszú stúdióalbumának érkezését az amerikai duó, az egy hete történt kiszivárgás után pedig ma végre hivatalosan is megjelent.
A Pulsest először 2012 novemberére, majd 2013 augusztusára ígérték, ám az együttes és a kiadó közti viszály, valamint több más probléma miatt máig váratott magára a bemutatás, de a rajongók szerint megérte, hiszen a piacra dobás előtt megjelent három kislemez mellett tíz másik dalt is kaptak a bandától.
Az első ízelítőt az Acapella szolgálta, mely 2013 júliusának elején debütált, és a zenei listák sikeres ostromlása mellett azzal is elbüszkélkedhet, hogy kétszeres platinalemez lett Ausztráliában.
A második az I Want It All lett, melynek különlegessége, hogy az énekesnő, Amy Heidemann nem csillogatatja meg raptudását, ám ennek ellenére is igen pozitív fogadtatás érte a fülbemászó, legnagyobb diszkóslágereket idéző számot.
Míg ez év februárjában azt állították, a harmadik kislemez a Hate To Love You lesz, addig egy hete kiadták helyette a címadó Pulsest, mely előtt pár órával a teljes album is kiszivárgott, amit az együttes később ingyenesen streamelhetővé tett az interneten.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













