Miss Universe: a 20 éves Keiko Tsuji képviseli Japánt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Március 18-án megkoronázták Japán legszebb lányát. A győztes a 20 éves Keiko Tsuji lett.
hirdetés
Ebben az évben is megrendezésre kerül a legnagyobb nemzetközi szépségverseny, a Miss Universe. A döntőre már több, mint húsz ország kiválaszotta delegáltját. Március 18-án kiderült, a japánok kit küldenek a döntőre.
A Miss Universe Japán 2014 verseny döntőjét a Chinzanso Hotelben rendezték meg, melyen végül a tavalyi győztes,  Yukimi Matsuo a 20 éves Keiko Tsujinak adta át koronáját. Keiko számára a Miss Nagasaki 2014 regionális verseny volt az első nagyobb szépségverseny, melyen indult, és ahol végül győztesként távozott.
A királynő első udvarhölgye a Tokiót képsviselő Hiromi Nishiuchi lett, őt követi Misaki Takahashi azaz, Miss Universe Fukushima, a harmadik udvarhölgy Anri Okane, Miss Universe Osaka lett, a negyedik pedig Madoka Hata, aki Ehimit képviselte.
Hamarosan a 20 éves modell Brazíliába utazik, ahol a Miss Universe nemzetközi versenyen képvseli országát, és több mint 70 ország legszebb lányával száll harcba a koronáért, melyet majd a venezuelai Maria Gabriela Isler ad át a 2014-es szépségkirálynőnek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











