Aaron Paul gyermeket szeretne
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Breaking Bad sztárja minipéldányokat szeretne feleségéből – mindenképp kislányt szeretne nevelni.
hirdetés
A 34 éves színész az Us Weekly riportereivel beszélgetett a Need for Speed New York-i vetítésén, március 11-én. Egy évvel ezelőtt kötötte össze életét Lauren Parsekiannel, de már alig várja, hogy gyermekük szülessen.
„Milyen szerencsés kölykök lesznek, hiszen Lauren az anyjuk. Alig várom. Csak abban reménykedem, hogy mind kislány lesz, mind Lauren mini verziója lesz. Nem kell, hogy mind rá hasonlítson, de legalább egy. Egy mini Lauren. Imádnám látni, ahogy felnő.”
Aaron és Lauren egy párizsi karnevál témájú ceremónia keretében házasodtak össze Malibuban, és ugyan nagyon szeretnének családot alapítani, a színész elmondása szerint erre még egy kicsit várniuk kell. „Annyira jól szórakozunk egyedül, imádunk utazgatni, szóval nem sietünk. Az, hogy feleségül vettem Laurent, életem legnagyobb élménye volt, amiért örökké hálás leszek.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Szülés után problémái voltak.











