Taylor Momsent nem érdeklik a kritikák
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Taylor Momsen nemrég interjút adott a Sugar magazinnak, ahol arról mesélt, hogy fogadja a negatív kritikákat, de szót ejtett Miley Cyrusról és Perez Hiltonról is, és egyéb érdekességet is bevallott.
hirdetés
Taylor Momsen, a The Pretty Reckless énekesnője érdekes dolgot osztott meg az egyik friss interjújában: nem szeret mosolyogni a kamera előtt. Sok rajongója arról sem tudott, hogy 12 évesen jelentkezett a Hannah Montana-szerepre, de nem kapta meg, viszont 13 évesen a Pletykafészek című sorozatban már osztottak számára helyet: Jenny Humprey karakterét játszhatta el. Két évvel később mindenkit megdöbbentett vadóc, különc stílusával.
Taylor legutóbbi interjújában azt mondta, hogy „könnyű kritizálni egy jó albumot: az éneknek, a dallamnak, a szövegnek mind zseniálisnak kell lennie, de sok múlik a gitároson is.” Hiába ez a vadóc stílus, ennek ellenére ugyanolyan félénk kislány, akinek minden szerencsétlenségén nevetnek. És mint a legtöbb tinédzser, ő is próbálja bizonygatni a tehetségét.
– Tehát Taylor, hogyan kezdődött az énekesi karriered?
– Én már 5 évesen próbálkoztam a szövegírással és a gitározással. Nálam minden a zenéról szólt már akkor is. Mindig is zenekart szerettem volna alakítani, hogy megmutassam a másik énemet is, akit sosem láthattak mások.
– Nehéz egyszerre TV sztárnak és énekesnek is lenni?
– Manapság mindenki elítél, pedig nem is ismernek! Én nem vagyok azonos a Gossip Girl-karakteremmel. A legtöbb ember azt hiszi, hogy Jenny Humphreynak nézhetnek, de én Taylor Momsen vagyok!
– Nehéz elfogadni azt, hogy 17 évesen ilyen vadóc stílust képviselsz, nemde?
– Persze, de én nem értem. A rockcsillagok mindig is fiatalok voltak. Bob Dylan 17 éves volt, amikor elkezdte a karrierjét.
– Te sokat gondolkoztál a pop és a rock között?
– Ez nem volt választás számomra. Nem gondolkoztam ilyenen, hogy pop– vagy rockalbumot adjak ki, mivel mindig is a rock világában éltem. A pop nem az én stílusom.
– Mit gondolsz arról, hogy Miley Cyrus-szal hasonlítgatnak össze?
– Én Oasist és Beatlest hallgatok, nem bizonyos Miley-kat. De talán a korunk miatt hasonlítanak össze minket. Én rosszabb példakép vagyok.
– Hogy éreznéd magad, ha a legtöbb lánynak te lennél a példaképe?
– Félelmetes lenne. Én nem vagyok jó példakép. Lány vagyok és szeretek zenélni, de mindenki ellenőrizget engem, hogy megrontom a fiatalokat. Nem fogok változni más miatt, ha valamelyik szülő ideges rám. Jobban figyeljen oda a gyerekére!
– Mit gondolsz a negatív kritikáidról?
– Szörnyű dolgokat mondanak, ami vicces is. Volt néhány főcím, miszerint a lelkem egy szemceruza. Pisilnem kell a nevetéstől. Vannak olyan megjegyzések, amik felháborítóan nevetségesek. Legutóbb azt mondták, hogy „Szép vagyok, az ördögök imádják a sátánista lányokat, aki megrontja a gyerekeket és a vérüket isszák”.
– Ez nem bánt téged?
– Kit érdekel, hogy más mit mond? Perez Hilton mindenkiről mindent összehord, aztán meg később bocsánatot kér. Nem érdekel, ha utálnak engem, de ne amiatt utálj, amit mondtam, mert véleménye mindenkinek lehet.
– Különcnek érzed magad a többi tinédzsertől?
– Nem hiszem, hogy más vagyok csak az emberek többet beszélnek rólam. Nem érdekel, hogy mit mondanak az emberek.
– Az életed eléggé különbözik a többi tinédzserétől...
– Oké, ez igaz és őrületes. Mindig dolgozok, gitáron játszok, énekelek, szöveget írok. De hát a legtöbb ember híres akar lenni!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











