Britney a valóságban is menyasszony lesz?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Britney nemrégiben az amerikai Pop magazinnak pózolt mint menyasszony, azonban úgy tűnik, hamarosan a való életben is felölti a fehér ruhát, és harmadszorra is oltár elé áll jelenlegi kedvesével, Jason Trawickkal.
hirdetés
Lehet, hogy nem volt véletlen a fotózás: azt rebesgetik, az esküvő év végére várható, melyre az Britney Spears már nagyon készül, és egy közös gyermeket is szeretne jövendőbeli férjével.
„Britney szárnyal a boldogságtól, már írja a vendéglistát – állította a People magazinnak egy bennfentes. – Most nem akar nagy vendégsereget, szűk családi körben szeretne egybekelni Jasonnel.”
Britney először 6 évvel ezelőtt ment férjhez, egy átmulatott éjszaka után Jason Alexanderhez, de a frigyet 55 óra múlva érvénytelenítették.
Ez után még az év végén hozzáment akkori táncosához, Kevin Federlinehoz, akitől később botrányos körülmények között vált el. Ezek után következtek a hullámvölgyek, a drog- és alkoholproblémák, valamint a jól ismert fejleborotválás. Majd feltűnt a színen Jason, és úgy tűnik, Britney megtalálta a boldogságot.
Reméljük, hogy a hír igaz, és Britney végre igazán boldog lehet valaki mellett. Megérdemel egy jó férjet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











