Sikeres édesanyák a legjobbak között
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Anyaság és karrier – nehezen összeegyeztethető, azonban Ullmann Móninak és Peller Annának ez sem jelent akadályt.
hirdetés
A népszerű színésznők életében első a gyermekük, azonban szakmai berkekben is folyamatosan igyekeznek a legtöbbet adni magukból. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén egyikőjük akár a Glamour Women of the Year díját is hazaviheti.
A színpadon már sokszor bizonyították tehetségüket, emellett pedig anyaként is kiválóan helyt állnak. Idén többek közt Ullmann Móni és Peller Anna is versenghetnek a Women of the Year legjobb színésznő kategóriájában. Móni legjobb barátjaként tekint szinte felnőtt fiára, míg Anna még csak ismerkedik az anyaság műfajával.
„Mindössze harmadéves voltam a főiskolán, amikor megszültem Dávidot, és a diplomát nem akartam – és nem is hagyhattam – veszni. Így elég korán összehangoltam az anyaságot az egyéb feladataimmal, sosem volt ezzel probléma. Arra persze mindig figyeltem, hogy mindig mosolyogjak rá, jó kedvű legyek vele, bármi is történt a munkában. Különleges kapcsolat van közöttünk, nem vagyok túl engedékeny szülő, de Dáviddal mindent meg lehet beszélni, és van benne felelősségtudat. Olyan, mintha legjobb barátok lennénk, mindenben számíthatok rá” – mesélte Ullmann Móni.

„Hihetetlen számomra is, hogy én már anya vagyok, még talán fel sem fogtam. Minden nap rácsodálkozom Anna Bellára, hogy »Uramisten, ez a gyönyörű kislány az enyém«, teljesen meg vagyok érte bolondulva” – mondta lelkesen Peller Anna, aki novemberben adott életet első gyermekének.
„Azt gondolom, hogy a hivatással is össze fogom tudni egyeztetni, amikor eljön az ideje, hiszen Anna Bella is akkor lesz boldog és kiegyensúlyozott, ha az anyukája és apukája is azok. Amikor úgy érzem, visszatérek a munkámhoz, de ő még csak két hónapos, egyelőre mellette a helyem, ez így van rendjén, és most nagyon boldog vagyok. Ugyanolyan lettem, mint azok az anyák, akik mutogatják a telefonjukban a gyermekük képét. Sosem hittem volna, de most az én mobilomon is van vagy kétszáz kép és videofelvétel róla” – tette hozzá a Budapesti Operett Színház színésznője.

Fotók: Red Lemon Media
Ullmann Mónikára, Peller Annára, valamint a GLAMOUR Women of the Year 2014 többi jelöltjére március 11-éig lehet szavazni a glamouronline.hu oldalon.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.













