Nina Dobrev és Ian Somerhalder: barátság extrákkal?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Azt csiripelik a madarak, hogy a Vámpírnaplók két sztárja a szakítás után sem tudott teljesen elszakadni egymástól, ugyanis még mindig találkozgatnak.
hirdetés
Bombaként robbant a Vámpírnaplók álompárjának, Nina Dobrev és Ian Somerhalder szakításának híre tavaly májusban, azóta pedig természetesen számos emberrel szóba hozták mindkét félt. A 25 éves színésznőt például először egyik barátnőjének bátyjával, Derek Hough-fal boronálták össze, majd kollégájával, Paul Wesley-vel, legutóbb pedig Liam Hemsworthszel.
Most azonban újabb pletykák kaptak szárnyra, ám ezúttal arról szólnak a híresztelések, hogy bár Nina és Ian még mindig barátok, ennél mégis egy kicsit több van köztük.
„Mindketten igyekszenek titkolni a dolgot. Még nem biztosak benne, hogy újra összejönnek hivatalosan is, főleg, mivel jó viszonyban váltak el és nem akarják tönkretenni a jelenlegi barátságukat” - árulta el egy bennfentes a Celebrity Dirty Laundrynek.
Ha pedig ez még nem lenne elég, továbbra is jönnek az újabb szemtanúk nyilatkozatai, akik látni vélték a bolgár szépséget és Liam Hemsworthöt Atlantában.
„Nina az ölében ült és végig egymás szemébe néztek, miközben beszélgettek. Egész idő alatt Liammel beszélgetett” – árulta el egy bizonyos Danielle Blair nevezetű hölgy a People-nek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











