Megkopasztják Szabó Zsófit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Jóban Rosszban színésznője, Szabó Zsófi sok mindent megtesz azért, hogy hitelesen játszhassa el Betty szerepét. Tanakis bajba keveredik, amiért tüskehajú nőként kell tovább élnie.
hirdetés
Szabó Zsófi szeretne minél jobban alakítani a sorozatban, ám ezért áldozatokat kell hoznia. Most hosszú, aranyszőke haja lehet a tét, ami pedig már a védjegyévé vált. Betty Tanakis karaktere negatívvá válhat, ezért Zsófinak meg kell szabadulnia nőies hajkoronájától.
A Bors megpróbált utánajárni a hírnek, ezért felkeresték a sorozat producerét, Nagy Tamás Grandét, aki azonban részleteket nem árulhatott el.
„Betty karaktere változások előtt áll, aminek a nézők már szemtanúi lehetnek, hiszen egyre durvul Balázzsal való kapcsolata. Azonban hogy hova fut ki ez a szál, arról nem beszélhetek. Az azonban tény, hogy a sorozat történetének egyik legizgalmasabb időszaka következik tavasszal” – mondta a lapnak a színésznő párja, egy másik, névtelen forrás pedig úgy nyilatkozott; a sorozatban Balázs hamarosan Bettyt is bajba keveri.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
A 30-as éveiig várt.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











