Chris Pine kukásemberként akart dolgozni
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész legnagyobb vágya volt gyermekkorában, hogy kukáskocsit vezessen.
hirdetés
A 33 éves Chris Pine szülei és nagyanyja is színészek, így a filmipar tulajdonképpen születése óta körülvette, noha gyerekkorában egyáltalán nem érdekelte a színjátszás. „Szerintem mivel közel álltam ehhez, egyáltalán nem is fordítottam rá figyelmet. A kollégiumban jöttem rá, hogy képezhetem magam, és rájöttem, hogy nagyon tetszik.”
A színészt gyakran más sztárok inspirálják vagy ösztönzik – a Jack Ryant például Alec Baldwin unszolására vállalta: „Összefutottunk New Yorkban, amikor Az öt legendán dolgoztunk. Tulajdonképpen megragadott, és mondogatta: »Fogadd el, fogadd el!«”
Természetesen nem jött minden ennyire könnyen – gyerekkorában kitartóan ragaszkodott ahhoz, hogy kukásember legyen.
„Kukás autót szerettem volna vezetni, körülbelül hatéves koromig” – fűzte hozzá nevetve a Heat magazinnak. Végül a gimiben rátalált igazi szenvedélyére. – „Emlékszem, amikor az egyetemen részt vettem az első színdarabban. Anyám rám nézett, és megkérdezte: »Biztos, hogy nem ügyvéd akarsz lenni?«”

Vajon ilyen kukás bácsi lenne Chris Pine?
Chris egyébként január 27-e óta Új-Zélandon tartózkodik, ahol a Z for Zachariaht forgatja Margot Robbie-val (A Wall Street farkasa) és Chiwetel Ejioforral (12 év rabszolgaság).
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Elmesélte, milyen élmény volt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.











