Jared Letót sokkolta Oscar-jelölése
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekes a legszerencsésebb embernek érzi magát a Földön, amiért Oscar-díjra jelölték.
hirdetés
Az énekes 2009 óta hanyagolta a filmipart, ám a Mielőtt meghaltam történetének nem tudott ellenállni. A filmben egy transzszexuális, AIDS-szel kezelt nőt alakít, szerepe kedvéért pedig brutálisan lefogyott. Hat Oscar-jelölést kapott összesen, ebből egy Letónak szól mint legjobb férfi mellékszereplő.
Jared nemrég bevallotta, megérte visszatérni a forgatáshoz, hiszen teljesen lesokkolt, amikor megtudta, jelölték az Akadémia díjára.
„Nem akartam tulajdonképpen filmet készíteni, de elolvastam a forgatókönyvet, és beleszerettem. Nem akarok bunkónak tűnni, de valaki tegnap azt mondta, hogy már több mint harminc díjat nyertem – nem is tudtam, hogy lehet ennyit.”
A BBC 1 riporterének az Oscar-jelölését is megemlítette, amelyet egyszerre talál félelmetesnek és lenyűgözőnek. „Szerintem ez őrületes, csodálatos. A világ legboldogabb emberének érzem magam, mert ez egy igazán különleges történet, és büszke vagyok, hogy a részese lehetek.”

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Elárulta az étkezési szokásait.
Nyáron várható a film premierje.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.
Anyák napján mutatta meg.











