Obamának döntenie kell Bieber száműzéséről
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Összegyűlt a százezer szavazat, az egy hónap helyett mindössze napok alatt.
hirdetés
A belieberek semmire sem jutottak üres fenyegetéseikkel: a nemrég indított petíciót, amely Justin Bieber deportálását kívánja elérni, több mint százezren aláírták – a harminc helyett mindössze négy nap alatt!
Miután ittasan versenyzett Miamiban, Biebert hűvösre tették, majd félmillió forintnyi összegért engedték szabadlábra. A We The People oldalon indított petíciókat pedig az amerikai kormány akkor bírálja el, ha összegyűlik százezer szavazat egy hónapon belül.
„Mi, az Amerikai Egyesült Államok emberei szeretnénk, hogy ezt a veszélyes, romboló és drogfogyasztó Justin Biebert deportálják, és elvegyél zöldkártyáját. Nemcsak az embereink biztonságát veszélyezteti, de szörnyű befolyással van nemzetünk fiataljaira” – áll a petícióban.
Ma reggelre már 101.203 aláírás gyűlt össze, így Obamának hamarosan meg kell vitatnia a Fehér Házban, mi legyen az énekes sorsa – nem valószínű, hogy visszaviszik Kanadába, hiszen 2012-ben Piers Morgant szerették volna száműzni, de jelenleg is Beverly Hillsben él a családjával.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











