Megérkezett a Demóna új előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tegnap bemutatásra került az új Demóna-trailer, amiben végre felcsendül Lana Del Rey hangja is.
hirdetés
Tegnap este, az 56. Grammy-díjátadó vetítésének szünetében a CBS Network levetítette a Walt Disney Studios legújabb filmjének, a Demónának új előzetesét és ahogy korábban beszámoltunk róla, a trailer alatt a Lana Del Rey által feldolgozott Once Upon a Dream című szám hallható.
Mint kiderül, a dal nemcsak a Dream (Álom) névre hallgató előzetesben tűnik fel, hanem a film végén, a stáblista lejátszása alatt is ez fog szólni. Azt pedig mindenképpen elismerhetjük, hogy Del Rey kisasszony gyönyörű hangzással énekelte fel a dalt, egy kissé lassabb, melankólikusabb változatban.
További meglepetésként a dalhoz exkluzív hozzáférést biztosít a Google Play, ami azt jelenti, hogy feburár 3-ig mindenki ingyenesen letöltheti. Az új, másfél perces előzetes egyébként számos új jelenetben bővelkedik. Ráadásul már most biztosra vehetjük, hogy az USA-ban május 30-án mozikba kerülő produkció látványvilága megér egy misét, ahogy a tökéletesen átalakított Angelina Jolie is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











