VV6: Alexa hazamegy, új lakó érkezik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
VV Alexa kapta a legkevesebb voksot a szimpátiaszavazás során, így egyszerűen lecserélik.
hirdetés
Istenes Bence napok óta hangoztatja, mennyire fontos, hogy az általunk kedvelt lakókra nyomjunk egy szavazatot a VV-applikáció segítségével – ma az is kiderült, nem babra megy a játék. Korábban is volt arra példa, hogy lecserélnek egy-egy játékost, de ezúttal komolyan kell venni, ki hányadik helyen áll a szavazáson, ugyanis az utolsó helyen álló játékost könnyen lecserélhetik – jelen esetben Alexát.
A mai adás során kiderült, hogy holnap a leányzó elhagyja a villát, helyére pedig új lakó érkezik. Sajnos nemcsak a fődíjtól esik el ezzel, hanem családja tiszteletétől is, hiszen a napokban amiatt kesergett, hogy ő lett az ország k*rvája, mivel az asztalpulton enyelgett Teóval.
A Bors megkeresésére Alexa anyja elárulta, olyannyira megveti lánya viselkedését, hogy már pakolászik: amint leánya hazatér, elköltözik közös otthonukból.
A szimpátiaszavazás alapján egyébként Alexát Teo, Charlotte és Laci követik, a csúcsán pedig 36,16 százalékkal továbbra is Simon áll.
Alexa – 3,07 %
Aurelio – 18,17 %
Charlotte – 3,21 %
Simon – 36,16 %
Zsolt – 10,05 %
Iza – 4,73 %
Józsi – 4,62 %
Dorka – 6,93 %
Laci – 3,92 %
Teo – 3,14 %
Viki – 6,00 %
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











