Evan Peters eljegyezte Emma Robertset
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az American Horror Story szereplői már évek óta járnak, most azonban eljött az idő, hogy magasabb szintre emeljék kapcsolatukat.
hirdetés
A fiatalok 2012 tavaszán kezdtek el randizni egymással. Amerikai források szerint a pár New Yorkban töltötte a karácsonyi ünnepeket, majd Evan úgy döntött, gyűrűt vásárol kedvesének, méghozzá egy rózsaszín, arany gyémántgyűrűt.
A pár hivatalosan még nem jelentette be az eljegyzést, de Emma január elsején újévi köszöntő sorai mellé a Twitteren hozzáfűzte, hogy 2014 még jobb lesz.
Ugyan júliusban még volt egy heves összekapásuk, amikor a rendőrséget is ki kellett hívni, azóta ennek nyoma sincs. Közeli ismerősök akkor azt nyilatkozták, hogy ők csak gyerekek, valamint a romantika elég szélsőséges és szenvedélyes tud lenni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













