Kisfiút hord szíve alatt Bátyai Éva
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Halomnyi szereppel elárasztották a színésznőt, de addigra kiderült, kisbabát vár. A színésznő bírná még a munkát, de a növekvő baba és pocakja miatt átadta szerepeit a Új Színházban.
hirdetés
Bátyai Éva és férje áprilisra várják első gyermeküket, akinek már el is döntötték a nevét: apja után az Ákos nevet kapja. A színésznő korábban azt nyilatkozta a Blikknek, hogy olyasmiket kíván, amiket eddig inkább került, mint például a torta.
„Nagyon jól érzem magamat, még soha ilyen boldog és kiegyensúlyozott nem voltam. A paleolit étrendet próbálom betartani most is, ám a kis Ákos sokszor keresztülhúzza a számításaimat, mert olyasmiket kívánok, amiket eddig még soha, ilyen például a torta. Valószínűleg minden a picire megy, mert én nem hízok” – nyilatkozta a formás kismama, aki továbbra is csupán 55 kilót nyom.
A boldog pár már izgatottan várja a pici érkezését, érkezése is meglepetés volt számukra, hiszen az esküvő után egy héttel később derült ki, hogy Éva várandós.

Fotó: Facebook
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.











