Szabó Zsófi Gabkával töltötte a szilvesztert
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szabó Zsófi pár nappal szilveszter előtt utazott Svájcba barátnőjéhez, Gabkához, aki korábban hét évig volt heroinfüggő. Nemcsak a családtagokkal várta a 2014-es évet, de rajongóitól is elköszönt egy kis üzenetben.
hirdetés
Négy évvel ezelőtt többször is láthattuk Gabkát a tévében, hiszen a heroinfüggőségétől megszabadult lány akkoriban adta ki Apám szép volt – Egy heroinista vallomása című könyvét. A regény megrendítően mutatja be a lány kamaszéveit, a drogokkal való problémáit és az ehhez tartozó gyógyulást is. A könyv sokakat hatott meg, köztük Szabó Zsófit is.
A Bors információi szerint a két hölgy két évvel ezelőtt ismerkedett meg, ám kapcsolatukról nem kívántak nyilatkozni. A Jóban Rosszban Bettyje az ünnepekre a Svájcban élő Gabkához utazott. Természetesen Facebook-oldalára, de főképp az Instagrara posztolt képeket az utazásról.




Fotók: Instagram
Zsófi természetesen rajongói oldalán is elköszönt az óévtől: „Nekem a felnőtté válásról szólt az elmúlt év. Voltam nagyon boldog és talán kicsit többször boldogtalan. Jövőre kívánom Nektek és magamnak is azt, hogy legyen kicsit kevesebb boldogtalanság és sok BOLDOGSÁG. Kellenek a pofonok, idén,jövőre, mindekor, hogy aztán méginkább értékelni tudjuk a boldogságot és ne lustuljon el a szeretetünk” – írta, sőt, az adventről is említett pár sort.
„Négy évvel ezelőtt édesapámmal az intenzíven töltöttük a karácsonyt. Azóta neki is mindennap ajándék és én is ezzel a tudattal szeretnék felkelni nap mint nap! Szeretem a családom, a barátaim, a kollégáim és Titeket is! [...] Az idei Advent nagyon sokat jelentett nekem. Az eddigi ”leghosszabb„ várakozás volt. A lehető legtöbb szeretettel a szívemben vártam a szentestèt” – fejezte ki érzelmeit a mostanában kissé maga alatt lévő színésznő.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











