Koreai szupersztár tört be az iTunes-ra
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 22 éves Tae Yang (eredeti nevén Dong Young Bae) nemzetközi debütáló albumával, a Solarral az iTunes internetes zeneáruházban több országban is előkelő helyezésekkel nyitott.
hirdetés
A koreai énekes debütáló albuma a Solar nevet kapta, és ez lesz az első próbálkozása Koreán kívül, mint önálló album. A dalok friss, energikus mivoltuk az énekest jellemzik: a hazánkban a Bad Boyz nevezetű formáció által megismertetett Where U At és Prayer dalokat sokan úgy hallgatták és szerették meg, hogy azt sem tudták, hogy létezik R'n'B dal más nyelven, mint angolul.
A korong az USA-ban a 11. helyig jutott eddig mint a legjobb R'n'B/HipHop Album, Japánban a 2. helyet szerezte meg. Ausztráliában a 15. pozícióban található, Németországban a 17. helyezésig jutott, Új-Zélandon pedig szintén top 20-as listán belüli a helyezése.
Mostmár hivatalosan is Tae Yang az első koreai előadó, aki ilyen magas helyezéseket tudott besöpörni az iTunes zenetörténetében.
Európán belüli forgalmazásról jelenleg nincs információ, de sok importáruval foglalkozó zenebolt segíthet a magyarországi rajongóknak megszerezni az albumot, mely CD és DVD formátumban kapható.
Tae albumán sok angol nyelvű dal is szerepel, legújabb szerzeménye, az I'll Be There pedig itt és most megtekinthető:
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











