Miss Venezuela lett a Föld szépe 2013-ban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
December 7-én megrendezésre került a tizenharmadik Miss Earth nemzetközi szépségverseny, melyen 88 lány vett részt. A győztes végül a venezuelai Alyz Henrich lett.
hirdetés
A tizenharmadik Miss Earth nemzetközi szépségversenyt december 7-én rendezték meg a Fülöp-szigeteken. Ebben az évben 88 lány szállt harca a koronáért, és több visszatérő is volt hazánk mellett, mint például Albánia, Franciaország, Izrael, Szerbia vagy Gabon.
A döntő előtt számos különdíjat kiosztottak a lányok között. A legfotogénebb versenyző Miss India lett, a legbarátságosabb pedig Indonézia képviselője, de a zsűri értékelte a legszebb hajat, a nemzetközi, valamint az estélyi ruhát is.
A gála kezdetekor kihirdették a legszebb 16 lányt, akik közé többek között Kína, Chile, Franciaország, Spanyolország, Törökország és az Egyesült Államok képviselője került be. Ezt követően kiválasztották a legszebb 8 versenyzőt, akik közül négy koronát kapott, majd a legszebb nyolc közé került a szerb, a lengyel a thai és a mexikói lány.
A harmadik udvarhölgy Miss Korea, a második Miss Thaiföld az első Miss Ausztria, a győztes pedig, akinek a cseh Tereza Fajksová adta tovább koronát, a venezuelai Alyz Henrich lett.
Magyarországot ebben az évben Huszárovics Dalma képviselte, aki sajnos nem került be a legszebb 16 lány közé sem.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













