Megan & Liz turnéra indulnának jövőre
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megan és Liz egy interjúban nyilatkoztak a minap megjelenő karácsonyi feldolgozásukról, illetve arról, miket terveznek a jövő évre.
hirdetés
A ünnepi szezon megérkezett, sorban jelennek meg a karácsonyi dalok és feldolgozások. Megan és Liz az Oh Holy Night című dalt választották ki ez alkalommal, amelyhez klip is készült.
Azt mondják, a választás könnyű volt; egy eseményen vettek részt, ahol azt kérték tőlük, énekeljenek egy karácsonyi dalt, és az Oh Holy Night volt az, amelynek mindketten tudták a szövegét. Felmerült a kérdés, miért nem jelent meg karácsonyi lemez – erre az az egyszerű válasz, hogy a lányok minden erejükkel arra koncentrálnak, hogy befejezzék februárban debütáló albumukat, a Look What You Startedot, és a munkálatok mellett nem jutott idő egy egész lemezre. De biztosítottak minket róla, hogy jövőre terveznek karácsonyi válogatást.
2014-es terveik között sok munka és utazás szerepel. Körülbelül három éve dolgoznak már a hamarosan megjelenő albumon, így ha megjelenik, mindent meg fognak tenni, hogy megfelelően promótálják. Turnézni szeretnének, és remélik, hogy 2014 lesz a legőrültebb, legjobb évük.
Nos, az új albumra, és a turnéra még kicsit várni kell, de addig is itt van az Oh Holy Night, amely klipje a RadioDisney csatornán debütált és már az iTuneson is megvásárolható.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Új fotók a hírességekről.
Selena Gomez azonban visszatér.













