Antonio Banderast kitüntette a spanyol királyné
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A spanyol színész november végén Arany Medált kapott Zsófia királynétól.
hirdetés
Őfelsége Zsófia királyné után Instituto Reina Sofíának elnevezett, a spanyol kultúrát támogató intézet Arany Medál-gáláján Antonio kitüntetésben részesült november 19-én New Yorkban.
A gála egyben egy 1978-ban alapított, évente megrendezésre kerülő jótékonysági est, amelynek során olyan személyeket ismernek el, akik hozzájárultak Spanyolország és Latin-Amerika nemzetközi elismertségéért, a különböző művészeti és tudományágak területén elért eredményeikkel.
„Jelentős támogatója országunk érdekeinek külföldön, és legfőképpen az Amerikai Egyesült Államok és Spanyolország közötti kapcsolatokat erősíti” – mondta Banderasról Zsófia királyné az ABC beszámolója szerint.
A filmművészetben elért eredményein túl elismerésben részesült emberbaráti cselekedeteiért a CUDECA alapítvánnyal közös együttműködésével, a végstádiumban lévő rákos betegek támogatása miatt, a Lágrimas y Favores nevű alapítványának munkájáért és a hátrányos helyzetű andalúziai diákok támogatásáért is.
Az ünnepély a Waldorf Astoria hotelben zajlott, Antonio a szívhezszóló beszédében így szólt hazájáról: „Amikor érzem a szívét, a lágy fuvallatát, vagy a forró vérét hazámnak, gyógyíthatatlanul spanyol vagyok; elmém és testem minden része romantikusan spanyol.”

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











