Elkezdődött a Szürke ötven árnyalata forgatása
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A filmbeli párost tegnap kapták a fotósok lencsevégre egy vancouveri kávézóban, ahol a Szürke ötven árnyalata stábja hivatalosan is forgatni kezdett.
hirdetés
Tegnap hivatalosan is megkezdődött a 50 Shades of Grey filmadaptáció forgatása. Egyelőre nem az ágyjeleneteket forgatják, az első képkockákat egy kávézóban vették fel, ahol Dakota (Anastasia Steele) egy alkalmi kekizöld kabátban, mintás sálban és farmerban volt látható, ameddig a 31 éves Jamie (Christian Grey) nagyon elegánsan festett egy sötétszürke blézerben.
A film, amelynek a rendezője Sam Taylor-Wood, minden bizonnyal ragaszkodni fog EL James bestseller regényéhez, amennyire csak lehetséges. Dakota egy interjúban be is vallotta, hogy rendszeresen konditerembe jár, hogy a lehető legszebb látványt tudja nyújtani a szexjeleneteknél.
„Nyilvánvalóan jól szeretnék kinézni meztelenül – mondta az Entertainment Weeklynek. – Már most teljesen megértem, miért kell az embereknek gyakorolniuk, mert ez egyfajta k*** jó érzés.”
A filmben szerepet kap Eloise Mumford (Kate), Luke Grimes (Elliot Grey) és Jennifer Ehle (Carla) is, és a tervek szerint 2015. februárban, Valentin-napon érkezik a tengerentúli mozikba.



hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











