Elismerte bűnösségét pedofília vádjában Ian Watkins
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Lostprophets egykori frontembere beismerte bűnösségét, két társával együtt többször is szexuálisan bántalmazott kiskorú gyermekeket.
hirdetés
Ian Watkinst tavaly vették őrizetbe pedofília vádjával, ám ekkor természetesen tagadásba menekült, ártatlanságát bizonygatta. A rendőrségnek azonban megdönthetetlen bizonyítékokat sikerült összegyűjteni, többek között az énekes számítógépén tárolt felvételeket, amelyek tisztán bizonyítják bűnösségét. Ezzel együtt pedig pedofil felvételek készítésében és birtoklásában is bűnösnek nyilvánították.
A 36 éves férfi így már négy rendbeli gyermek elleni szexuális támadásban, két rendbeli nemi erőszak kísérletében is bűnösnek vallotta magát. Legsokkolóbb mégis talán az a tény, hogy egy alig első életévét betöltött csecsemő is érintett volt, aki egyik női bűntársának gyermeke. A nő önként ajánlotta fel babáját, ő pedig ugyanúgy fajtalankodott vele. Az eddig nyilvánosságra hozott információk szerint erről szintén készült videó felvétel, így bizonyított ténnyé vált.
Watkins állítja, nem emlékszik semmire, arra sem amikor a videók készültek. Peter Doyle nyomozó elmondta, hogy az egyik legsokkolóbb gyermekmolesztálási ügyről van szó, amivel valaha is dolga volt. Az ex-énekes két bűntársától is elvették gyermekeiket, akiket nem csak szexuálisan zaklatott a három elkövető, de droghasználatba is be akarták vonni őket. A férfi összesen 13 vádpontban ismerte el bűnösségét.
Végleges ítéletet december 18-án hoz a bíróság.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











