Jennifer Love Hewitt férjhez ment és édesanya lett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Client List színésznője tegnap világra hozta első gyermekét, illetve az is napvilágot látott, miszerint feleségül ment szerelméhez, akivel a sorozat forgatásán ismerkedett össze.
hirdetés
Jennifer Love Hewitt kedden életet adott kislányának, aki az Autumn James Hallisay nevet kapta. A szépség azonban duplán örülhet, ugyanis a közelmúltban férjhez ment szerelméhez, Brian Hallisay-hez is, akivel a Client List (Ügyféllista) című sorozat forgatása idején gabalyodtak egymásba, ahol házastársakat alakítottak, ám az alkotás azóta véget ért.
Júniusban jelentették be, hogy babát várnak – 15 hónappal azután, hogy randevúzni kezdtek. Kiderült, Jennifer a terhessége időszakában mindvégig stresszmentes próbált maradni, szerinte ugyanis a legtöbb nő az anyaszerepre való felkészülés alatt úgy érzi, hogy az összes ehhez kapcsolódó kérdésre azonnal választ kell találnia.
Úgy véli, minden gyermek, szülő, illetve a közöttük lévő kapcsolat más-más beállítottságú. Ki kell várni, hogy az ember belekerüljön ebbe az egészbe, és meg kell próbálni a legjobbat kihozni belőle. A Szellemekkel suttogó egykori sztárja jelenleg rendkívül boldog, hiszen régóta vágyott már egy kisbabára.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.













