Őrületes lesz Szinetár Dóra fellépése
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Sztárban sztár ma esti adásában Dóra Bangó Margit bőrébe bújik majd és ahhoz, hogy hitelesen teljesítsen, úgy kell mozognia a színpadon, mint Margitnak.
hirdetés
Szinetár Dórát mindig dicsérik a zsűritagok, múlt héten Nagy Feró bőrébe bújt. Ekkor sem kapott kevesebb kedves szót, mint máskor, ám most úgy érzi, tényleg rengeteget kell gyakorolnia, ha azt akarja, hogy a nézők Bangó Margitot lássák a színpadon. Ebben nem más segít neki, mint a Kossuth-díjas énekesnő.
A Bors egyik munkatársa természetesen azt is megkérdezte, hogy mivel havazza el Dórát az énekesnő. Meglepő választ kapott: Margit állítása szerint az éneklésről eddig egy szót sem ejtettek. Az ember azt hinné, hogy ez a legfontosabb dolog, de ezt megcáfolták.
„A lélek a fontos az előadásban. Azt szeretném, ha Dóri azt érezné a színpadon, amit én. Van egy jellegzetes kézmozdulatom, csuklóból csettintem az ujjaimat. Ezzel adok tempót magamnak. Nem olyan egyszerű egyébként megcsinálni, aki először próbálja, mindig könyökből mozog, pedig itt csak a csuklónak szabad. Amikor ezt csinálom, akkor kezdek megőrülni a színpadon.”
Bangó azt tanácsolja Dórának, hogy legyen őrületes a színpadon. Lehet, hogy Szinetár most tényleg elfelejti a határokat és egy igazán Bangó Margit-os előadást nyújt majd.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.













